A Buda-Cash Brókerház Zrt. “f.a.” felszámolójának tájékoztatása az ügyfélvagyonok kiadásáról

Hírek, közzétételek

A Buda-Cash Brókerház Zrt. „f.a.” (Buda-Cash) felszámolója tájékoztatja ügyfeleit, hogy a felszámolási eljárás során végzett tevékenység eredményeképpen egy korábbi partnerénél, a Gain Capitalnél vezetett Buda-Cash számlán értékeit tartó 503 ügyfél hamarosan hozzájuthat pénzeszközeihez. Ezen pénzeszközök hiánytalanul megvannak, elszámolási vita már nincs a Gain Capitallel, és figyelemmel arra, hogy ügyfelenként nevesített alszámlán tartották a pénzeszközöket, a tulajdonosok kétséget kizáróan azonosíthatók. Mindezekre tekintettel megkezdtük az érintett ügyfelek behívását, hogy azonosításukat követően megadhassák, hogy milyen számlára utaljuk át az őket megillető pénzeszközöket. Ezek az utalások folyamatosan történnek.

Mint azt már korábban nyilvánosságra hoztuk, folyamatosan hívjuk be azon 3-4 ezer ügyfelünket is, akik a már lefolytatott vizsgálat alapján megállapíthatóan 232 fajta hiánytalan értékpapírral rendelkeznek. A személyes egyeztetésen az ügyfélnek lehetősége van megadni azt az értékpapír számlát, amelyre értékpapírjai transzferálását kéri. A felszámoló hangsúlyosan kéri, hogy a személyes adategyeztetésen már megnyitott új értékpapírszámla birtokában, annak azonosító adataival jelenjenek meg az ügyfelek. Ezt követően a Buda-Cash elindítja a transzfert, és az ügyfél új értékpapír számlájára kerül az értékpapír.

Azon ügyfeleink esetében, akiknek pénzügyi eszközeiben vagy pénzeszközeiben hiány mutatkozik, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 136. §.-ának 2015. július 7-től hatályos rendelkezései alapján járunk el az arányos kiosztás érdekében. Ezen eljárás során a hiánnyal érintett értékpapírokból úgynevezett homogén csoportokat képzünk. Az így létrejött csoportokban fellelhető értékpapírok és a csoporthoz tartozó tényleges tulajdoni igények arányszáma határozza meg a kiadási arányokat. Ezen kiadási arányok meghatározása folyamatban van. Azon ügyfelek esetében, akiknek követelése vitatott, annak rendezéséig a Bszt. vonatkozó rendelkezései szerint az értékpapírokból tartalékot képzünk annak érdekében, hogy követelésük arányos megtérülése is biztosítottá válhasson. A hiányos pénzeszközök esetében devizanemenként ugyanez az eljárás.

A felszámolási eljárás kezdő időpontját követően lejárt diszkont kincstárjegyek a lejáratkor pénzzé konvertálódtak, és jelenleg pénzként vannak nyilvántartva a letéti helyek számláin. Ezen pénzösszegeket nem soroljuk be az egyéb pénzkövetelések közé, hanem az adott lejáratú diszkont kincstárjegyhez tartozó homogén csoporton belül képzünk a diszkont kincstárjegy helyébe lépő pénzeszköz csoportot, így az arányos kiadásban is azok részesülnek, akik az adott lejáratú diszkont kincstárjeggyel korábban rendelkeztek.

Amikor a fentiek szerint mind a hiányos, mind a hiánytalan pénzügyi eszközök és pénzeszközök felosztása megtörtént, azok az ügyfelek, akik nem kapták vissza teljes mértékben eszközeiket, a vonatkozó jogszabályi feltételek megléte esetén a Befektető-védelmi Alap (BEVA) kártalanításában vehetnek részt. Ennek menetéről a BEVA honlapján (www.bva.hu) tájékozódhatnak.

Azon ügyfeleink, akiknek a BEVA kártalanítása után is követelése marad fenn a Buda-Cash-sel szemben, ezen követeléseikkel – mint hitelezői igénnyel – a felszámolási eljárásban hitelezői pozícióba kerülnek. Ők a továbbiakban a felszámolási eljárásban hitelezőként vesznek részt, megtérülésük mértéke a kiosztható felszámolási vagyon nagyságától függ.

 

Tisztelettel:

Buda-Cash Brókerház Zrt. „f.a.”

Vissza
­